"Sanyi"

Közzétéve: 2025. 08. 08. | Szerző: VTES team

"Sanyi"

Robi után a Mi "Sanyinkkal" készítettünk egy rövid interjút :)

Mikor és hogyan találkoztál először a VTES-szel?

2000 környékén, tehát 25 éve! Előtte az első és egyetlen kártyajáték a Mítosz volt, amit időnként nyomtam 1-2 elvetemült haverommal. Akkor már évek óta játszottunk asztali Vampire szerepjátékot és Országos Live Vampire-t. Talán valamelyik RPG magazinban láttam meg a vtes-t és ha jól emlékszem, akkor én vetettem fel, hogy ki kellene próbálni. Rá is vetődtünk páran (Pál Csabi, Zsámboki Roli, meg még sokan mások Hatvanból, akiknek a nevét nem említeném, mert idő közben felnőttek)...

Mi fogott meg leginkább a játékban?

Minden! A hangulat (ismertem és imádtam a WoD hangulatát), a sokrétűsége, hogy akkor is játszol, ha nem játszol (értsd: otthon agyalsz paklikon, kitalálod, építed őked), a társaság (az akkori és a mostani is), illetve hogy ahogyan László Robi is fogalmazott nincs ennél jobb játék! "Másmilyen van, de jobb nincs..."

Mióta játszol aktívan? Volt-e hosszabb kihagyásod?

Az első nagyon sok évben rendszeresen nyomtuk Hatvanban! Először helyi szinten, aztán megismerkedtünk az országos vérkeringéssel és páran a versenyek végett bejártuk az országot és mi Hatvanban is rendszeres szervezők voltunk... Aztán sokan lekoptak a játékról helyi szinten (időnként volt hogy 15 fő is játszott a városban, majd maradtunk 6-7-en, mint pl Vaka Máté, aki szintén a mi kutyánk kölyke), majd az országos is kezdett haldokolni és egy időre leállt az egész... Zsámboki Rolival párszor még 1 az egyben lélegeztető gépen tartottuk a dolgot, majd jött Csüli is, közben László Robinak köszönhetően újra beindult az országos játék, majd csatlakoztak a kecskeméti srácok és nekik is köszönhetően újra virágkorát éli a játék..

Milyen típusú paklik állnak hozzád a legközelebb? (pl. politikai, stealth-bleed, combat, ally stb.)

Nincs kedvenc pakli típosom! Azt szeretem ha picit toolbox, ha picit mindent tud... Ebből is következik, hogy általában semmit sem tud igazán, de legalább az enyém és nem a neten kiválasztott, versenygyőztes paklik, hanem saját agyalás!

Van "signature decked"? Ha igen, mesélj róla!

Nincs ilyen. Hosszú évekig játszottam Tremere blokkerrel és a legjobb eredményeimet (már csak a nagy számok törvénye alapján) is ezzel értem el. A Legacy of Power nevezetű lap áldásos tevékenységéről sokan tudnának mesélni... Ha lenne ilyen deckem, akkor talán ez lenne az!

Milyen paklit játszol szívesen versenyen?

Azokkal a paklikkal játszok szívesen amiket én találok ki, agyalok össze. Mint már írtam, leginkább a toolbox paklikat kedvelem. Viszont nem szoktam külön versenypaklikat gyártani! Egy baráti játékban ugyanazokkal a paklikkal játszom, mint a versenyeken... Hiszen ha elindulsz egy versenyen egy bármilyen deck-el, az onnantól verseny deck...

Milyen paklikat nem kedvelsz – akár játszani, akár ellene játszani?

Nem szeretem a totál stealth-bleed paklikat! Egyszerűek, agyatlanok és elveszik a játék sava-borsát...

Mi volt a legemlékezetesebb VTES-es élményed eddig?

Rengeteg ilyen van, de a legtöbb nem is magához a játékhoz kapcsolódik szorosan, hanem a társaságokhoz, az utazásokhoz, egyes arany köpésekhez egy jókor ellőtt mondathoz stb...

Szerinted mi a legnagyobb erősséged játékosként?

Talán az (és egyben a hátrányom is) hogy velem könnyű szövetséget kötni és minden körülmények között be is tartom amit ígérek! Jó fej vagyok, a családom is szeret...

Miben szeretnél még fejlődni?

A nyelvben kellene rengeteget (talán egyedüli játékosként a mai napig nem tudom mi történik az asztalon, ha van egy külföldi is ), illetve abban hogy sokszor annyira el vagyok foglalva a magam játékával, hogy figyelmen kívűl hagyom, hogy a többi játékos mit és hogyan játszott ki...

Van olyan kártya vagy klán, ami különösen közel áll hozzád? Miért?

Vannak kedvenc klánjaim (Malkavian, Ravnos), kedvenc vámpírjaim (Muaziz, Mata Hari, vagy mostanában Mithras) és vannak kedvenc lapjaim (Legacy of Power, vagy a sajnos bannolt Seeds of Corruption - R.I.P).

Mennyire követed a nemzetközi VTES eseményeket/metát?

Martin beszámolóit, illetve újabban Kósa Feri kalandjait szoktam olvasni/hallgatni! Azt meg, hogy mi az a "meta", kb 1 hónapja tudom...

Részt vettél már külföldi versenyen? Ha igen, milyen élmény volt?

Nem voltam még külföldi versenyen. Ez részben a nyelvi hiányosságaimnak köszönhető, illetve az elmúlt években a családdal való "összeegyeztethetetlenség" (nehéz szó) okán...

Milyennek látod a magyar VTES közösséget?

Jók vagyunk, komolyan! Nem tudom máshol milyenek, de mi királyok vagyunk! Nagyon jó játékosokat és embereket ismertem meg a játék során az évek alatt! Nem szeretnék felsorolásba kezdeni, mert félő, hogy kihagyok, nem említek meg valakit, akit nagyon megszerettem volna, úgyhogy inkább nem kockáztatok...

Mennyire nehéz összeegyeztetni a családi életet a VTES programokkal?

Nagyon, de ez bármelyik hobbira igaz lehet! Nekem 3 lányom van és még abban a szerencsés korban születtem, hogy a feleségem is nő (régen ez volt a divat), illetve most már a kutyánk is az, úgyhogy elég nagy elnyomásban élek egyébként is! Így kb havi 1 verseny, illetve azon kívül 1 nap játék fér bele a hónapban, de ezekért megküzdök és ezekből nem engedek...

Mit üzennél azoknak, akik most ismerkednek a játékkal?

Áááá, felejtsétek el! A kábszi rossz, ez pedig az egyik legkeményebb drog! Ha jót akarsz magadnak, menekülsz...


Vissza a bloghoz